oktOpus feszt - Csütörtöki nap
2011. augusztus 16.
2011. augusztus 8-án leköltöztünk Kiskörére hogy a gyakorlatban is megtanuljuk mit jelent színpadot építeni és hangosítani.
Az első napokban a kordon és színpad építés után elméleti ismerkedés következett a hangosításnál használt erősítőkkel, hangsugárzókkal, majd a line-array sugárzók mérései, zajlottak, és megterveztük, majd több változatban össze is raktuk a hangosító rendszert.
Végül, a végleges rendszeren először ProTools-ról 26 sávos bejátszással gyakorolhattak a diákok a pénteken fellépő Gesarol együttes korábbi felvételéről.
A hangosításhoz a ROLAND támogatásával, egy M480 V-Mixer keverőt használtunk. Egyszerű és ergonómikus menüjének köszönhetően könnyen ki lehetett ismerni. A színpad és a keverőállás közötti jelátvitelt 1db 100m-es CAT5-ös hálózati kábellel, a REAC technológia segítségével oldottuk meg. A színapdon 2 db stagebox csatlakozott szintén CAT5-ös kábelekkel egy Merge Unit összegző egységbe, amely küldte és fogadta a jelet a V-Mixertől.
A színpadra Yamaha 02R96 keverővel monitor keverőállást építettünk, aminek a jele szintén a REAC rendszeren érkezett a színpadra helyzett 32 kimenetű egységen át, amit a Merging Unit kezelt.
A "koncert" nyilvános, és ingyenes volt, mivel mindent a diákok csináltak, amibe a hibázás lehetősége is benne volt. Külön köszönet a Gesarol együttesnek, akik türelmesen, megértéssel fogadták a tanulók kezdő lépéseit a hangosítás kemény világában.

Fontos figyelmezetés
tanulni vágyóknak
az oktOpus-ban
Partnereink![]()
Hangtechnikai alapismeretek
tankönyv